A kétezres évek elején aztán a szakképzés rendszere összeomlott, egy szó nélkül megszűnt az állami támogatás. A kormányzatot, és tegyük hozzá, a szakképzés új gazdáját a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarát sem érdekelte tehetséggondozó mozgalmunk többé.
Ekkor derült ki, hogy a már említett három alapkő mellett további dolgok is vannak, melyek egyenesben tartják törekvéseinket. Legfőként a szakmájukat mesterfokon, szenvedéllyel művelő, a műhelytitkokat autodidakta módon megfejtő, kutató, kísérletező szaktanárok. De maga a szakterület, az ipari pneumatika is olyan, hogy folytonos fejlődése mellett egyre több helyen talál alkalmazásra, része az automatizálásnak, tömeggyártásnak. Sok helyen nélkülözhetetlen, s van, ahol az egyetlen megoldás.
Az érdeklődő, tehetséges ifjú pedig örök. Több-kevesebb sikerrel megtalálható, mozgósítható.
Mikor az állami iskolarendszer – az összes háttér-minisztériummal egyetemben – magunkra hagyott, azok felé fordultunk, akik számára az utánpótlást képezzük ki.
A szakirányú egyetemek oktatói az első lépésektől kezdve szellemi gazdái a versenynek. A Miskolci Egyetem, a Budapesti Műszaki Egyetem, a Kecskeméti Egyetem a Nyugat-Magyarországi (vagyis a Soproni) Egyetem delegálja a zsűri egy részét és ma már itt készülnek a feladatok is. Itt, illetve (régebben) a Magyarországon működő hazai és multinacionális cégek szakértői által. Hosszú időn keresztül például a két piacvezető, a FESTO és a Bosch-Rexroth felváltva alkotta illetve lektorálta a döntő feladatait.
Itt fontos megjegyezni, hogy a verseny szervezői az első pillanattól kezdve éberen ügyeltek a márkasemlegességre. Az eszközökről sosem vakartattuk le a márkajelzést, de tudtuk, hogy a piac gonosz. Aki jelentkezett a versenyeken háttérként, közreműködőként szívesen láttuk, de sohasem rangsoroltunk.
A verseny pénzbe kerül. Teljes joggal várhatjuk el tehát, hogy az ipari pneumatikus rendszereket gyártó, forgalmazó és alkalmazó cégek szándékuknak és lehetőségeiknek megfelelően támogassanak minket.
Rossz koldusok vagyunk, ahol nem értik meg, hogy mi a szakember utánpótlás krémjét kínáljuk, ott nem próbálkozunk többet. Elgondolkodtató, hogy például az autógyárak – az OPEL az eddigi egyetlen kivétel – fittyet hánynak ránk, pedig a nap minden órájában százmilliókat érő pneumatikus rendszereket üzemeltetnek.
Szeretnénk megérni, hogy lesz egyszer hazánkban magyar autógyár is, ahol a tulajdonosi kör gyermekei közül is kikerülhet versenyző.